Lehet, hogy a jövőben az sem elképzelhetetlen, hogy az ember beszáll a liftbe egy kapával, majd kiszáll a huszadik emeleten, hogy gazoljon egy kicsit. A függőleges farm terve már megszületett és megvalósulásra vár.
Az említett szerszám persze túlságosan idejétmúlt egy felhőkarcolón működő farm műveléséhez: a high-tech beruházás mellé futurisztikus technológia dukál, robotokkal, miegymás.
Amerikai kutatók fejében született meg az ötlet, hogy a vidéki, hagyományosan vízszintes mezőgazdaság költözzön a városokba függőleges formában. A farmként működő felhőkarcolókon úgynevezett hidroponikus növénytermesztési rendszert alkalmaznának, amely nem igényel termőföldet, a megfelelő koncentrációjú tápoldatok ugyanis elegendőek a növények fejlődéséhez. A talaj szerepe tulajdonképpen hagyományos növénytermesztés esetén is csak annyiból áll, hogy megszűri és tápanyagokkal dúsítja a csapadékot, így minden további nélkül kiiktatható. A működtetéshez szükséges energiát szennyvízből állítanák elő.
Egy harmincemeletes farmot körülbelül kétszáz millió dollárból lehetne felhúzni. Figyelembe véve azonban, hogy legalább ötvenezer ember ellátására alkalmas lehet – ráadásul nincs szállítás, ami különösen költséghatékony és környezetbarát megoldás – a befektetés hamar megtérül. Az emberiségnek ráadásul már a közeljövőben égető szüksége lehet ezekre a technikai bravúrokra: a népesség növekvő ütemben szaporodik, ötven éven belül hárommilliárd fővel nőhet a bolygó lélekszáma.
Kép forrása: www.countingcats.com
Forrás: http://viztakarekossag.hu/
Fenti termékeinket újdonságainkból és a legtöbbet vásárolt, legsikeresebb termékeinkből válogattuk össze.