A virágoskert után jöhet az ablakok kicserélése

Amikor megvettük a kertes házunkat, rögvest arról kezdtem el álmodozni, hogy milyen is lesz majdan a virágoskertünk, amely végig fogja kísérni, mintegy körbekerítve a házunkat. Teljes koncepcióm volt, hogy nálunk egész évben lesz virágzó növényünk, ezért évszakhoz mérten kezdtem el válogatni a növényboltban, ezzel garantáltam, hogy tényleg mindig valami szín fogja díszíteni a kertünket. Ehhez tartozik az is, hogy örökzöld cserjéket is ültettünk, hiszen a téli hónapokban az is rendkívül jól tud mutatni, egy havas tuja vagy egy szép fenyő, mindig mutatós. Miután a kertünk készen lett, és nagy megelégedéssel konstatáltam, hogy értek hozzá, jól megy ez a kertészkedés, de új kihívásokra volt szükségem, és egy kertes ház valljuk be mindig ad újabb lehetőségeket a kreativitás kiéléséhez.

A férjemmel nagy egyetértésben voltunk, hogy a következő nagy projektünk az a régi, elavult, kissé már el is vetemedett fa nyílászáróink kicserélése lesz. Hiszen a fűtési szezonban biztos meg fogjuk érezni, hogy ha már nem süvít be a szél, mely a függönyöket mozgatja. Kezdő felújítóként, keresni kezdtünk az interneten az ablakcseréhez köthető bejegyzéseket.

A műanyag ablak számos bejegyzésben úgy szerepelt, mint egy isteni csoda, mely mindenki számára kijárna. Találtunk egy remek oldalt, ahol nem csak tanácsokat leltünk fel, hanem számításokat is, hogy mikor térülhet meg a műanyag ablak és hogy milyen fajtái is léteznek.

Kezdő felújítóként, nagyon örültünk férjemmel ennek az oldalnak, hiszen minden hasznos információ és tanács megtalálható itt, nem kell külön kattintatta, hogy ha arra vagyok kíváncsi, hogy melyik kamrás műanyag ablakot éri meg beszereltetni. Igen minél több kamrás, annál jobb a hőszigetelése, de nem csak a hőszigetelésben számít a kamrák száma, hanem a hangszigetelésben is nagy szerep tudható neki. Így hát természetesen mindenkinek az a célja, hogy több kamrás legyen a műanyag ablaka, természetesen a ház, lakás tulajdonosok döntik el, hogy ár érték arányban mennyit tudnak erre szánni.

Az oldal nagyon szuper, egész bőven kifejti ezt a nézőpontot is, mindezt úgy teszi, hogy mindenki számára világos legyen a mondanivalója, közérthető, tárgyilagos megfogalmazás segít minden műanyag ablakcsere előtt állónak. Az írások olvasása közben nem kalandozik el az olvasó, jelen esetben a mi gondolataink, hiszen annyira magával ragadó írásokat tartalmas, hogy végig koncentráltan, szinte minden szavát, mondatát issza az olvasó.

Nálunk még az üveg vastagsága volt kérdéses, a tájékozódásunk ezt a sarkalatos pontot hozta még fel, de teljes mértékben hiteles, és meggyőző írást találtunk ezen a blogon, mely tanáccsal, a rendelésünk leadásakor éltünk is. Hiszen minél vastagabb az üveg itt is érvényes az, hogy a szigetelése értve itt a hő – és hangszigetelést is, tehát ha létezik 4, 6 vagy 12 mm vastag üveg, pénztárcánkhoz mérten igyekeztünk üvegben is vastagabbat választani.
Remek ötletekkel és tanácsokkal lettünk az oldal által gazdagabbak, nem is tudjunk, hogy ha nem látjuk így összefoglalva azt a temérdek információ áradatot, amire egy műanyag ablakcsere kapcsán figyelni kell, nem is tudjuk, hogy – hogy tudtuk volna a férjemmel lehozni ezt az ablakcserét. A kivitelező, beszerelő kiválasztásánál ügyeltünk arra, hogy a megbízhatóságot és minőséget válasszuk, így nem érhetett minket meglepetés az ablakcsere kapcsán. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk az oldalt, mert remekül szisztematizálja a műanyag ablakcseréhez köthető információkat.