A veteményes és a mama esete

Nagyapám mesélte nem is olyan régen, hogy nagyanyám évekkel ezelőtt szerinte bedilizett, de legalább is nem volt önmaga mindig. Az orvosok csak a változó kor számára írták, ellenben nagyapámnak hosszabb idő volt ezt végigszenvedni mint a Ryan közlegény megmentése dupla DVD-s rendezői változatát megnézni. Elmondása szerint az egy dolog volt, hogy mindenért le lett teremtve, és gyakorlatilag hétvégente nem volt semmi olyan, amit jól csinált volna, de már az is baj volt, hogy a zokniját nem kifordítva tette a szennyes kosárba esténként. Még is legjobban egy anekdota maradt meg nekem, ami talán tragédiához is vezethetett volna, de szerencsére olyan történet lett belőle, amit mosolyogva szokás mesélni a vasárnapi ebéd közben.

Nagyanyám mindig nagyon szerette a virágokat, és a zöldségeket. Naponta szedett a kertből pár csokorral, mindig gyomlált, öntözött, permetezett és persze beszélt a növényekhez, bátorította őket, hogy nőjenek, vagy éppen teremjenek, illetve megfenyegette őket, hogy ha kimernek száradni, akkor többet soha az életben nem locsol. Persze locsolt, és trágyázott és gyomlált és kommunikált minden évben. Akadt azonban egy olyan esztendő, amikor bizony bekövetkezett az a bizonyos változás, és amiről nagyapám azóta is úgy beszél, mint a sötét középkor. Ebben az évben esett, hogy nagyanyám egy harmatos reggelen kiment a kertbe a szokásos tevékenységeit elvégezni, és medvehagymát szedni, mert medvehagymás pogácsát szeretett volna sütni. Ezzel nem is lett volna semmi gond, hiszen mindenki szereti nálunk a családban a medvehagymás pogácsát, azonban a kedves mama kicsit félrenézte a növényeket. Ugyan is nem medvehagymát sikerült neki aratni a kertben, hanem gyöngyvirágot hozott, amely köztudottan káros az egészségre, hiszen módfelet mérgező és akár halálos is tud lenni. Még időben feltűnt ez a szomszéd Juli néninek, akinek nagyanyám vitt a beszedett kb. 1 m3 medvehagymának tűnő gyöngyvirágból, és jelezte, hogy ez bizony könnyen csökkenti az unokák esküvőjén való részvételének lehetőségét. A mama persze nem akarta elhinni, hogy hibázott és rohant a papához igazságtételért, de sajnos drága nagyapám a sötét oldalra állt, ellenben életben maradt. Ettől kezdve gyanakodott arra a papa, hogy valami nincs rendben nagyanyám szemével. Persze több árulkodó jelet is észrevett. Például a sötétkék ruhákat egybemosta a pirosakkal, az érett gyümölcs helyett éretlent szakított le a fáról, és így tovább. Szüleimmel konzorciumot alakítva rábeszélték nagyanyámat, hogy menjen orvoshoz, hiszen ennek a fele sem tréfa. Az orvos aztán meg is állapította, hogy a változó kor szemkiszáradáshoz, és egyéb látásbeli zavarokhoz vezethet, de megnyugtatott mindenkit, hogy ez egy átmeneti időszak. Így a mama kapott Corneregelt a szemére, a papa pedig egy üveg pálinkát a nagy ijedtségre való tekintettel. Persze, ahogy teltek a hetek és utána a hónapok javult a helyzet. Nagyanyám már nem volt dühös nagyapámra, hogy nem az ő pártját fogta, és végül meghálálta a szomszéd Juli néninek is, hogy nem hagyta eltenni láb alól a családot. Hálája jeléül sütött neki csokis-túrós rétest, amelyet Juli néni nem igazán akart elfogadni, de aztán csak megette, és még bele sem halt.

Azóta, ha a szüleim vagy a nagyszüleim medvehagymáról hallanak, vagy valamilyen formában esznek, mindig megemlegetik nagyanyámat és történetét arról, amikor majdnem fűbe harapott. Egyébként a jó medvehagymás pogácsa receptje nem is a medvehagymán, hanem a megfelelő arányú són múlik. A só meg ugye apró, ezért nehéz jól látni mit csinálsz vele. Tanulság a történetből, hogy a jó látás az alapja a pogácsának, és sok esetben a családi békének is.