A dísznövénybolti munkát sosem tudom megunni. A főnököm mindig újabbnál újabb növényeket szállít a boltba, a vásárlók pedig természetesen szüntelenül váltják egymást. Na meg persze a lényeg, hogy Józsi is ott van a boltban. Ahogy arról már írtam, a motoros jogosítvány megszerzése, valamint az ajándék kis piros robogó összehozott bennünket Józsival. A kapcsolatunk azóta is nagyon jó, mérhetetlenül szerelmes vagyok.
Néhány hónapja Józsival komoly döntést hoztunk, hiszen elhatároztuk, hogy előrébb lépünk a kapcsolatunkban és összeköltözünk. Mindketten nagyon izgatottan kerestük a lakásokat, meglepően zökkenőmentesen ment minden, egészen addig, amíg meg nem találtuk a jövendőbeli otthonunkat. A lakás nagyon szép környéken van, de belül elég sok felújításra szorul. A renoválásra azonban a mi kapcsolatunk még nem igazán volt felkészülve, hiszen rengeteget vitatkoztunk közben. Mindketten elég határozott elképzelésekkel rendelkezünk, amik nem minden esetben egyeznek meg. A fürdőszoba csempe épp egy ilyen érzékeny területnek számít nálunk.
A lakásban a legrosszabb állapotban a fürdőszoba csempe van, mivel rengeteg helyen össze van törve. Emiatt elhatároztuk, hogy azt mindenképp kicseréljük. El is mentünk egy boltba csempét vásárolni, viszont csempe nélkül, feldúltan, morogva, vitatkozva távoztunk. Józsi mindenáron fekete, kis méretű csempét szeretett volna választani, míg én világos és nagy méretű fürdőszoba csempét akartam.
Korábban sosem veszekedtünk, emiatt nagyon elkeserített, hogy az első komolyabb döntésnél összeakadt a bajuszunk. Ezt természetesen a lányoknak a boltban is elmeséltem. Emese, aki szintén házfelújítással küszködik, egy nagyon jó oldalt ajánlott nekem, ahol a fürdőszoba csempékről minden fontos információt beszerezhetünk, a könnyebb döntés érdekében.
Miután hazaértünk a munkából, megnéztük Józsival a weboldalt. Előre féltem, hogy megint veszekedés lesz belőle, de szerencsére nem így történt. Rájöttünk, hogy a választás során számtalan dologgal nem számoltunk, mint például a kopásállóság, a fényesség, a fürdőszobánk mérete.
Az internetes oldalnak köszönhetően Józsi ráébredt, hogy a világos csempe optikailag nagyobbá, valamint világosabbá is teszi a teret. Ez számunkra lényeges szempont, mivel nincs ablak a fürdőszobán, valamint nagyon kicsi. Tehát már ezek az infók meggyőzték a kedvesemet arról, hogy igenis világos csempére van szükségünk. A világos fürdőszoba csempe nem túl kényes, ezáltal a szennyeződések sem annyira szembetűnők rajta, mint a sötétebb színű burkolaton. A szerelmemet azzal próbáltam vigasztalni, hogy nyugodtan kombinálhatjuk feketével a világos csempét.
Józsi lemondott a fekete csempéről, viszont az internetes oldal tanácsai miatt, nekem is le kellett mondanom valamiről, méghozzá a nagy méretű csempékről. Az oldal szerint a kisebb méretű, illetve erősen tagolt fürdőszobákba, mint amilyen a miénk, ideálisabb kisebb méretű csempét választani. A vágási veszteségek miatt nem lenne érdemes nagy csempét választanunk, valamint nem is mutat igazán jól a sok vágott csempe.
A rengeteg információ birtokában Józsival tegnap ismét elmentünk a boltba. Világoskék, apró csempét választottunk. Nem vitatkoztunk, nem veszekedtünk, az ész érvek szerint döntöttünk. Meg kell köszönnünk Emesének a segítséget.