Ha fuvarosként dolgozik az ember, akkor érhetik váratlan események. Egyrészt előfordulhat, hogy az Isten háta mögé kell szállítania, de az is lehet, hogy olyasvalamit kell utaztatnia, ami már inkább sorolható a fantázia művei közé, mintsem a megszokott, szürke, hétköznapi használati tárgyakhoz.
Ettől függetlenül, nagyon szeretem ezt a munkát, sőt, a világért sem csinálnék mást, hiszen annyiféle izgalom érheti az embert legalább, hogy biztosan nem süllyed bele a mindennapok monotonitásába.
A legutóbb például, furcsa küllemű növényeket kellett szállítanunk valamilyen népes rendezvényre. El nem tudtam képzelni, hogy miféle eseményre lehet ilyen deformált kaktuszokat dekorációként invitálni, arról nem is beszélve, hogy az egyik növénycsoport húsevőnek tűnt.
Azon gondolkoztam, hogy ez talán valamiféle groteszk, céges parti lesz, ahol ezekkel a rémisztő növényekkel fogják közölni a dolgozók számára az elbocsátás hírét. Abba már nem mertem jobban belegondolni, hogy a húsevő példányok majd milyen funkciót töltenek be a mulatságon, de talán jobb is így.
Persze azért, nemcsak meglepetésekben volt és van részem fuvarosként. Rengeteg szakmai, mondhatni hivatalos dolgot kell észben tartani, hacsak nem szeretném megütni a bokámat.
Ebben szerencsére, sokat segíthet a roadrecord.hu nevű oldal, ahol számos hasznos és értékes információval gazdagodhatunk a kiküldetés elszámolásával kapcsolatban, illetve a kiküldetésről úgy egyáltalán.
Ha elfelejteném például, hogy miként történik a kiküldetés elszámolása, mindig innen puskázom. A roadrecord.hu ugyanis széleskörű tájékoztatást ad arról, hogy a saját tulajdonú gépjármű céges használatát kiküldetési rendelvénnyel tudja törvényesen elszámolni az adott cég. A weblap felmérése szerint ugyanis egy hétköznapi ügyfél kiküldetési rendelvénnyel karöltve nagyjából 125 ezer forintot számol el havi szinten (amennyiben a saját autóját használja a cégnél), ami éves lebontásban akár másfél millió forintra is rúghat.
Ha mindez nem hangozna elég kecsegtetően, azt is hozzá kell tenni, hogy ezek az összegek adómentes kifizetésként is továbbíthatók az alkalmazottak számára.
Ráadásul, a munkaviszony körén kívül is van lehetőség élni a kiküldetési rendelvény adta előnyökkel. Olyan jogviszonyok is szóba jöhetnek, mint például a megbízási, tagi, vezető tisztségviselői, vagy a választott tisztségviselői. Olyan helyzetekben is releváns lehet, amikor a magánszemély az adott tevékenységért nem kap anyagi juttatást, vagyis közérdekű munkát hajt végre, és csupán a járműhasználat költségeinek fedezését indítványozza.
Azt is megtudhatjuk a roadrecord.hu-ról, hogy több olyan vállalkozó is van, aki kiküldetési rendelvény felhasználásával veszi ki saját vezetésű cégéből a fentebb is említett költséget, ezáltal leredukálva “házipénztára” kiadásait is.
Mindebből tehát az következik, hogy, aki nem készít kiküldetési rendelvényt, annak havonta kb. százezer forintot kell fizetni alkalmazottként saját zsebből, vagy ugyanennyit nincs lehetősége kivennie legálisan a saját vállalkozásából.
A roadrecord.hu tehát többször segített már, amikor elakadtam a hivatalos dolgokban, vagy nem jutott eszembe valamilyen elmulaszthatatlan kötelezettségem.
Abban sajnos nem tudott őrzőmül szegődni, hogy megóvjon a legfurább csomagok, valamint a húsevő növények szállításától, de ez véletlenül sem az ő hibája.
Így kénytelen voltam megérkezni a különösen gyanús buli helyszínére. Szerencsére, kiderült, hogy valamilyen növénybolt céges összejöveteléről van szó, és azért rendeltek ilyen szokatlan külsejű növényeket, nem pedig azért, hogy falatozzanak a vendégekből, vagy az alkalmazottakból.
Ezzel nagyon megnyugtató volt szembesülni, bár, amikor megláttam, hogy megmozdult az egyik növény, köszönés nélkül elszaladtam, és már indultam is a következő címre, nehogy véletlenül vacsorának nézzenek.