Szobanövényeim bámulása helyett most már a valódi természetbe vágyok

Imádok kirándulni, és a természetet járni, bár erre városi lányként sajnos nincs annyi lehetőségem mostanság. Mivel egy vidéki kisebb településen születtem, visszavágyok a nyüzsgésből a természetbe és nyugalomba. Ezt a hangulatot a városi lakásomban legalább szobanövényekkel igyekszem pótolni. Számtalan kis zöld levelű barátot tartok az otthonomban, szinte olyan a lakásom mint egy esőerdő.

Mostanában viszont már eljutottam arra a szintre, hogy még a szobanövények sem segítenek, muszáj kijutnom kirándulni kicsit. Valószínűleg ez az érzetem amiatt is alakulhatott ki, hogy itt a tavasz, egyre hosszabbak a nappalok és szépen süt a nap. Elhatároztam hát, hogy amint még melegebbre fordul az idő, teszek egy jó kis túrát Győr környékén. Már a szabadságot is kivettem hozzá.

A túra megszervezésében nagyon nagy segítségemre volt a https://www.cultractive.eu/ oldal. A Cultractive ugyanis hihetetlen részletességgel és igényességgel összeállított túrákat kínál a kirándulni vágyóknak. Engem is teljesen magukkal ragadtak a felsorolt lehetőségek, még most sem tudom eldönteni, hogy melyik túrájukat is válasszam. Az is lehet, hogy többet is kiválasztok, és annyit járok majd végig, amennyi csak belefér az 5 napos szabadságomba.

Azért is ilyen nehéz a választás, mert minden túra lehetőség olyan izgalmasan hangzik, és nagyon érdekes leírások is tartoznak az állomásokhoz. A túrákhoz még azokat a fontos információkat is megadják, hogy mennyire könnyen vagy nehezen megtehetők, mennyi időbe telik végigjárni az utat, hány kilométert kell megtenni és mekkora szintkülönbségekre lehet számítani. Nekem nagyon megtetszettek a Sokorói-dombságot körbejáró biciklis túrák, amik akár gyalogszerrel is megtehetők. De nagyon el szeretnék látogatni egy tájházba is, úgyhogy lehet, hogy végül valamelyik “Népi emlékek nyomában” túrát választom inkább. De aztán ott van még a “Természet lágy ölén” nevezetű túraajánlat is, ami szintén elképesztően jól hangzik. Nem is tudom melyiket válasszam.

A túrázók egyébként nem csak a gyalogos és városnéző túrák között válogathatnak a https://www.cultractive.eu/ oldalon. Kínálnak ugyanis biciklis és vízi túrára is lehetőséget. Van például több napos vízi túra is a tárházukban a Mosoni-Dunán. Ezt akár a nyár folyamán barátokkal be is vállalnám.

De nem csak a természeti túráik tetszettek meg nagyon, hanem szerintem valamelyik városnéző túrájukat is ki fogom próbálni. A győri cégér túra például nagyon megtetszett, és úgyis terveztem egy napot a városban is eltölteni. Ha már Győr környékére utazok, akkor teszek a belvárosban is egy sétát. De körbejárhatnám akár a https://www.cultractive.eu/ kínálatában is megjelenő palotákat, templomokat is. Nem véletlenül van ennyi részletekben kidolgozott győri program, hiszen a Cultractive maga is egy győri székhelyű cég. Látszik, hogy a város minden zegét-zugát jól ismerik.

A Cultractive egyébként azoknak is tud mit ajánlani, akik csak valamely környékbeli rendezvényt vagy fesztivált szeretnék meglátogatni. Keresgélhetünk szabadtéri, beltéri, családbarát és ingyenes programok között is.

A Szigetköz és Csallóköz nagyon izgalmas, természeti szépségekben bővelkedő területnek tűnik. Nagyon örülök, hogy a https://www.cultractive.eu/ oldalt megtalálva erre én is ráébredhettem. Ha szeretnétek kicsit kimozdulni ti is otthonról most, hogy itt a tavasz és a jó idő, nézzetek fel ti is a Cultractive oldalára!