Vannak olyan üzletek, kereskedések, melyek kiemelten fontossá válnak az ember életében. Ilyen lehet például egy, a hobbijához kapcsolódó hely, egy bár, de még akár egy vegyesbolt is, ahol szinte családtagként üdvözlik az embert a sok eltelt év után. Mivel nekem a kertészkedés, a növények a kedvenc elfoglaltságom, így evidens, hogy egy növényüzlet lett az én ilyen kis “törzshelyem”. A tulajdonosasszony mindig olyan kitörő örömmel és lelkesedéssel üdvözöl, mintha a legrégibb, legjobb barátok lennénk, mi több, sokszor magánéleti tanácsot is váltunk. Az egyik ilyen eset nemrég esett meg, mikor nagyban készülődtek a lánya küszöbön álló esküvőjére. Nagyon izgatott volt, egyszersmind kicsit elkenődött is, hiszen különlegessé akarta tenni az eseményt, de nem tudta, mivel rukkolhatna elő. Szerencséjére tudtam neki ajánlani, nem is akármit! A selfiegépről korábban még nem halott, de amikor megtudta, hogy mennyi féle fotófal igényelhető hozzá, rögtön felcsillantak a szemei. Hát igen, így kell az érdeklődést felkelteni!
Úgy esett a dolog, hogy éppen tápszert venni mentem, mikor láttam, hogy kedvenc boltosom nagyon letört. Persze nem hagyhattam szó nélkül a dolgot, ezért megkérdeztem, hogy mi a baj, miért van így letörve. Ekkor mesélte el nekem az esküvős sztorit, és azt is, hogy ötlettelen a különlegessé tételt illetően. Mindig is arra vágyott, hogy az egyetlen lánya legszebb napja valahogy más legyen, mint a többi, legyen benne valami felejthetetlen. Itt még nekem se volt semmi ötletem, hogy mit javasolhatnék, de megígértem neki, hogy körülnézek, és jelentkezem, ha találok valamit. Mivel lelkiismeretes ember vagyok, így nem hagyott nyugodni a gondolat, és otthon a növényeimmel töltött idő után rögtön le is ültem a gép elé, hogy nyomozzak kicsit. Körbenéztem mindenféle blogot és beszámolót, hogy mások mivel teszik emlékezetessé a lagzikat, és egyre-másra abba futottam bele, hogy manapság a selfiegép és a fotófal az igazi sikk, ami nélkül már nemigen kelnek egybe emberek. Hirtelen nem tudtam, hová is tegyem a dolgot, elvégre nekem teljesen új volt az ilyesmi, de utánanéztem, és itt már nekem is nagyon tetszett! A lényege, hogy a rendezvényekre ki lehet bérelni ilyen szolgáltatást, és a vendégek, résztvevők ennek a felszerelésnek a segítségével tökéletes selfieket készíthetnek magukról egy fotófal előtt, akár vicces kellékekkel is!
Utánanéztem, és megtaláltam azoknak az oldalát, akik először kezdtek el ezzel foglalkozni, akiktől elindult a divat. Mivel az eredetinél jobb sosem lesz, így náluk kezdtem el nézelődni. Kiderült, hogy igen nagy méretű, 240×240 centis fotófal az, amit ki tudnak hozni a helyszínre, így azok előtt többen is tökéletes fotókat tudnak magukról lőni. Mi több, van több növényi mintás, virágos is, ami a növényboltos asszony lányának, hogy úgy mondjam, stílszerű. Nem is haboztam túl sokat, hanem feljegyeztem magamnak ezt az oldalt, hogy legközelebb, mikor megyek valamiért a boltba, mindenképpen meg tudjam mutatni. De annyira nem bírtam a kíváncsiságommal, hogy már másnap betértem, és sikerült is vidámságot lopni a boltos asszony napjába! A bolti számítógépen kikerestem és megmutattam az eredeti selfiegép weboldalát, és a fotófal aloldalon megmutatta, milyen lehetőségek közül lehet választani. Mondanom se kell, nagy volt a lelkesedés.
Annyira tetszett a kedvenc boltosomnak az ötlet, hogy hálából még egy zsák virágföldet is kaptam. Elmondása szerint ha nem lett volna már lezárva a vendéglista, talán engem is meghívott volna hálából. Persze azért az túlzás lett volna, de örültem, hogy tudtam valamennyit segíteni. Mint utólag megtudtam, nem is akármennyit! Az esemény után mesélte, hogy döbbenetesen népszerű volt a selfiegép és a fotófal, kígyóztak a vendégek, hogy hozzájuthassanak. Mindenki lőni akart egy-két fotót a csodálatosan részletes, virágos kép előtt, a menyasszony és a vőlegény számára pedig örök emlék marad az ott, házasokként először készített fotó. Mivel a szolgáltatásba beletartozik a képek azonnali nyomtatása, így szó szerint örök emlék, hiszen ha bekeretezik, akkor az idők végezetéig lóghat a falon a közös lakásukban. Összességében nagyon örülök, hogy ennyire jó tippet tudtam adni, és remélem, hogy az újonnan kötött frigy is olyan virágzó lesz, mint az én kedvenc növényeim.