Teljesen mindegy, mivel foglalkozol, amikor szülővé válsz, egészen másfajta minőségedben kezdesz el működni. A szülővé válással tulajdonképpen arra is rájöttem, hogy valójában mindannyian ugyanazt a boldogságot keressük, és ugyanazt a harmóniát szeretnénk megélni a gyermekeinken keresztül. Tulajdonképpen a szülőség összekovácsolja a közösségeket, hiszen legyen bármi is a foglalkozásod, ebben a szerepben egy hajóban evezünk, és hasonló problémákkal kell szembenéznünk. Én zöldség- és gyümölcs kisboltot tartok fenn, az egyik középiskolai osztálytársam pedig divatüzletet vezet. Nagyjából egyszerre lettünk terhesek, és azóta is sokat beszélgetünk a szülőségünk során felmerülő problémákról. És bár nagyon más háttérből érkezünk, a szülővé válás lépcsőfokain ugyanúgy fel kellett másznia mindkettőnknek.
Nemrég egy online bababolttal tudtam neki újat mutatni, amit ide kattintva ti is el tudtok érni. Régóta keresünk megoldást arra, hogyan lehet hatékonyan elintézni a babaholmik bevásárlását, és úgy néz ki, a Lord Shop a legjobbkor jött az életünkbe. Ebben az online bababoltban ugyanis mindent megtalálni amire egy kismamának és a babájának szüksége lehet! Pelenkák, babaholmik, törlőkendők, krémek, kenőcsök… De az oldalra arról is meggyőződhettek, hogy a nagyobbacska gyerekeknek is kínálnak árut. Így például gyerek fogkeféket és sebtapaszokat is lehet kapni ide kattintva. Én a legjobban a kereső funkciójukat szeretem, itt ugyanis ki tudom választani azt a termékcsaládot, ami érdekel, és nem kell átbogarásznom a teljes oldalt, ha célzottan keresek valamit.
Az oldal legnagyobb előnye, hogy online elintézhető minden, és így rengeteg időt és energiát takarít meg. Néhány kattintás és fizethetek is, házhoz rendelhetem a termékek kiszállítását! Aki az oldalra téved, ide kattintva szuper babaholmikat talál, kattintsatok most!