Mentsétek meg az orchideáimat

A kedvenc virágaim közé tartozik az orchidea. Nyilván, ki ne szeretné ezt a növényt, hiszen gyönyörűen feldobja a lakást, ráadásul annyi színben kapható már, hogy az hihetetlen. Viszont hiába szeretem én annyira, ha az orchidea nem szereti a lakásomat. Igen, ez tényleg így van. Hiába próbáltam számtalan dolgot, 1-2 hétig marad életben csak a növény. A legutolsó orchideánál amit kaptam úgy gondoltam, hogy elmegyek a közeli növényboltba, hátha tudnak valami csodaszert adni, amitől mégis tovább él a lakásomban. Elpanaszoltam a dolgot az eladóknak és ők máris segítségemre siettek. Míg keresték nekem a megfelelő tápoldatot a virágaimhoz, én gyönyörködtem az engem körülvevő több száz virágban. Majd kinéztem az utcára, ahol a bolttal szemben egy nagy hirdetőtábla volt. Tele volt plakátolva menhelyi poszterekkel, mémekkel, valamint kiszúrtam egy hirdetést, ami egy érme felvásárlás nyomtatott hirdetése volt.

Hazafelé rá is kerestem, mi ez a dolog és a netes találatok is nagyon ígéretesek voltak, főleg ez: regipenzfelvasarlas.hu. Nekünk is vannak érméink…

Gondoltam otthon megbeszélem a szüleimmel, mivel erről nem én döntök egyedül. Amint hazaértem elújságoltam nekik az ötletet. Azt mondták, oké, csak győződjek meg róla, hogy nem vernek át.

Elkezdtem felfedezni a Procopius Numizmatika weboldalát. Ez az érme bolt egyaránt elad és felvásárol pénzérméket, fontos viszont tudni, hogy más régiséggel nem kereskednek. Biztosítják, hogy a régi érmékért, bankjegyekért a valós árát fogjuk megkapni. Ezt pedig alátámasztja az, hogy több vizsgálatnak is alávetik az eladni kívánt érméket, majd csak a vizsgálat után történik meg az értékbecslés. Az alábbiak alapján lehet érdekes számukra egy érme, vagyis felvásárolják azt tőlünk. Ha egy érme régi, tehát már nincs forgalomban, leginkább a 20. század első feléből, vagy korábbról származik. Továbbá növeli az eladás értékét, ha az érmék jó állapotban vannak. Minél kopottabb, sérültebb annál többet veszít értékéből. Természetesen a forgalomban részt vett érmék a használat miatt koptak vagy akár sérültek, de pontosan ezért van szükség a vizsgálatokra.

A bankjegyekre is ezek a szempontok érvényesek náluk, tehát a forgalomból kivont, régi bankjegyek kerülnek megvizsgálásra.

Sok dolgunk különösebben nincs is az eladás során. Csupán be kell vinnünk az átvételi irodájukba és megmutatni a birtokunkban lévő régi pénzt, amelyet szeretnénk eladni. Ők elvégzik a vizsgálatot, azonosítják, felmérik az állapotát, meggyőződnek eredetiségéről, majd elmondják mennyiért szeretnék felvásárolni tőlünk.

De hogy hogyan is zajlik ez a vizsgálat? Első lépésként egy kormeghatározás történik, mely során az érméken látható ábrákat esetleg feliratokat szemlélik. Ezek alapján ugyanis könnyebben meghatározható, hogy melyik korból, valamint földrészről származnak, melyek fontosak az értékbecslésnél. Következő lépésként a pénzek állapotára és eredetiségére derül fény. Hiszen sajnos rengeteg hamisítvány és utánveret készült az érmékből, nem mind csalás céljából, viszont ők meghatározzák ekkor, hogy eredeti-e a birtokunkban lévő érme. Hátra van még egy anyagvizsgálat ezután, ugyanis sokszor értékes anyagból készültek a dolgok (nemesfémekből). Az arany és ezüst ezrelékes arányát vizsgálják meg ennél a lépésnél.

Magabiztosságukat szakértelmükre alapozzák. A vállalkozás 2008-ban alakult meg, az alapítója pedig azelőtt maga is gyűjtő volt. Numizmatikai becsüs végzettséggel rendelkezik, oktat, valamint a mai napig hallgató. Nem véletlenül ez az üzlet az egyik legnépszerűbb numizmatikai szaküzlet az országban, valamint rendelkeznek ma már nemzetközi kapcsolatokkal is a számos belföldi ügyfeleken kívül. Azonban nem csak akkor fordulhatunk hozzájuk, ha eladni szeretnénk. Mint már említettem ők maguk eladóként is funkcionálnak, így bátran kereshetjük őket vásárlási szándékkal egyaránt. Ajándéknak például jó ötlet, de befektetésnek is jó az érme felvásárlás.