Az utcánkban van egy helyes kis virágbolt, aminek már annyira meseszerű a kirakata, hogy Annával a kislányommal minden alkalommal meg kell állnunk előtte és meg kell csodálnunk. Anna egy csodálatos kislány és imádja a természetet. Ezért nagyon sokszor nem csak megcsodáljuk a kirakatot, hanem be is megyünk és veszünk valamilyen cserepes virágot. Hiszitek van sem, ez a 5 éves kislány jobban tudja gondozni a virágokat, mint néhány felnőtt. Azt már sok helyről hallottam, hogy ha beszélünk a növényekhez jobban fejlődnek, de amióta Anna is „mesél” nekik, azóta valóban gyorsabban is nőnek. Ám ez nem volt mindig így. 1 évvel ezelőtt mikor Anna még csak 4 éves volt és nem volt valami cserfes kislány. Eléggé kétségbe is voltam esve, hogy hogyan fog boldogulni az iskolában, hogyan fog barátokat szerezni, mivel ez már az óvodában is probléma okozott.
Aztán egyik barátnőm ajánlására a szilvia-logopedia.hu oldalról rendeltem egy fejlesztő könyvet, aminek már lassan a második kötetét tapossuk. Anna nagyon megszerette és azóta az önbizalma is sokat fejlődött. Sokkal többet beszél, a szókincse és az hallása is nagyon sokat javult, amit a virágboltos hölgy is megdicsért, mondván emlékezett rá, hogy 1 évvel ezelőtt Anna még igencsak szótlan volt. Kiderült, hogy az ő kisfia Annával egy idős és jelezték neki az óvodában, hogy sajnos diszlexiára utaló jeleket produkál így érdemes lenne szakemberhez fordulni. Javasoltam neki, hogy a szakember mellett bátran próbálják ki ezt a könyvet, amit mi is, ugyanis ebben diszlexia-prevenciós elemekre épülő feladatok is vannak. Fel is írtam neki egy cetlire a weboldal címét, ezzel a megjegyzéssel: iskolaelőkészítő feladatok óvodásoknak-diszlexia prevenció-iskolakezdés megkönnyítése-munkamemória fejlesztése.
Mondtam neki, ha nem is rendeli meg rögtön, azért kérje ki a logopédus véleményét, akihez a kisfiát viszi, bár ezt a könyvet is egy nagyon elismert szakember, Szabó Szilvia írta, akinek a szakmai háttere is egyenesen kiváló. A hölgy 95-ben kezdte meg pályafutását, egy általános iskola logopédiai munkaközösségében, majd 2001 és 2011 között Zuglóban tevékenykedett egy logopédiai és egy gyógypedagógiai intézetben. Most pedig mesterpedagógusként dolgozik a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XIV. kerületi tagintézményében, immáron 8 éve.
A könyvnek a címe, amit én is megvettem, illetve a virágboltos hölgynek is ajánlottam: Látogatás a tudás birodalmába, ez kifejezetten iskolaelőkészítő feladatokat tartalmaz óvodásoknak, hatékonyan alkalmazható a diszlexia-prevenció során, megkönnyíti az iskolakezdést és fejleszti a munkamemóriát is. Fontos, hogy foglalkozzunk a gyerekekkel, és megfelelően felkészítsük az iskolakezdésre, hogy a beilleszkedés minél gördülékenyebben menjen. Ez a könyv pedig egy nagyszerű segítő lehet és így sokkal több sikerélmény is fogja érni a gyerkőcöt a suliban, amivel csak még motiváltabb lesz a tanulás irányába.
Kedves szülő társaim, irány a szilvia-logopedia.hu!