Ehhez pedig először motorgumi kellett, de erről majd később.
Két éve kezdtem el nagy motorral motorozni a haverjaimmal. Azóta elég nagy iparban nyomjuk, rengeteg gyönyörű helyet fedeztünk már fel itthon is, és külföldön is. Szebbnél szebb állatokat, növényeket, parkokat, hegyeket láttunk.
Persze ahhoz, hogy ilyen túrákat nyomhassunk, profi motor kellet, profi felszereléssel, profi gumikkal. A profi gumikat emelném most ki, hogy segíthessek társaimnak, akik most akarnak belevágni a motorozásba.
Jegyezzétek is meg ezt az oldalt: motortire.hu.
A motortire.hu egy olyan cég, akik gumikat forgalmaznak motorokra, és fel is szerelik ha szeretnéd, de bármi mást is megoldanak a motorod kerekeinek szerelésével kapcsolatban.
Ha tudod, hogy milyen méretre van szükséged szélesség, magasság, és átmérő szerint, illetve tudod milyen márkát szeretnél és milyen kategóriás motorra, akkor az oldal tetején található szűrővel simán ki is választhatod a gumit, és már rendelheted is.
Ha esetleg nem tudod, az sem gáz. Szerencsére gondoltak rá az oldalon, hogy lesz, aki nem tudja a pontos méretet, ezért a motorod gyártmánya szerint is tudsz keresni. Ha véletlen még ezt sem tudnád, sima kategória szerint is kereshetsz, de szerintem sejted, hogy milyen motorod van.
Amennyiben megtaláltad a szimpatikus gumit, minden fontos információt látsz róla az oldalon. azt is, hogy mennyi van belőle készleten. Rendeléskor pedig választhatsz, hogy házhoz kéred, vagy átveszed személyesen Budapesten, ebben az esetben a szállítás ingyenes. Egyébként szállítani az egész ország területén szállítanak.
Ez idáig oké, kiszállítják a gumit, vagy átveszed, kész. Na nem, nem így van, itt nem engedi el a cég a kezed, vagyis a motorod. Ha szeretnéd fel is szerelik neked a gumit, és ahogy azt már említettem, bármit megcsinálnak a kerekekhez kapcsolódóan a motorodon. Ezért szeretem én a motortire.hu-t.
Ebben az esetben viszont időpontot kell foglalnod hozzájuk, telefonon, vagy interneten az időpontfoglaló rendszerükön keresztül. Ott pedig, ahol az időpontfoglaláshoz találod az adatokat, van egy árlista is az általuk nyújtott szolgáltatásokról.
Egyébként, ha nem motorosként hívsz, de mégis elolvastad idáig a cikket, mondok Neked is valamit! Van autószerviz is náluk, ahol az alapvető feladatoktól, a legnagyobb problémáig, mindent megcsinálnak, amit egy szerviznek meg kell. Bár én motorosként ismerem őket, kétlem, hogy az autókkal rosszabbul bánnának. Csak jókat hallottam.
És egy-két apróság! Ez egy extra dolog, nem igazán köthető a vállalkozáshoz, de még YouTube csatornájuk is van, és híreket is találsz az oldalon, amik a motorgumikhoz kapcsolódnak. A motortire.hu elég sokszínű, és ha motorod van vagy autód, előbb-utóbb el fogsz hozzájuk jutni, és Te is visszajáró törzsvendég leszel, szóval jobban jársz, ha már most elmész hozzájuk.
Jön a nyár, már itt van a motoros szezon! Én már voltam náluk, a motorom készen áll a nyári túrákra. És a Tiéd?