A héten valami újat tanultam az egyik vásárlómtól a növényboltban

Közel 5 éve már, hogy megnyitottuk a párommal a közös növényboltunkat és virágkötészetünket Budapest 2. kerületében. Ez egy remek helynek bizonyult, egészen jó forgalmunk van, és az évek elteltével csak egyre több a vásárlónk, akik között természetesen vannak visszatérő vendégek is. Már megvannak a kedvenc kuncsaftjaink, nekik néha még egy-egy szál frissen vágott virágot is szoktunk ajándékba adni azért, hogy rendszeresen minket választanak.

Az egyik legkedvesebb vásárlónk éppen egy Csaba nevű üzletember, aki mindig nálunk vesz virágot a feleségének. Mivel erre a hétre esett épp a házassági évfordulójuk, Csaba ismét betért hozzánk, hogy egy látványos, színes csokrot készíttessen velünk. Már le is írta nekünk, hogy mit szeretne, amikor megcsörrent a telefonja. Elnézést kért, mondta, hogy nagyon fontos hívást vár, így muszáj felvennie. Amíg én nekiálltam összeszedni a virágokat a csokorhoz, csak néhány szót kaptam el a beszélgetésből, mint például cégmódosítás, Újlengyel és szekhelyszolgaltatas24.hu.

Valóban elég fontos hívásnak hangzott. Nem akartam nagyon hallgatózni, de akaratlanul is felkeltette az érdeklődésem a téma. Egy székhelyszolgáltatással foglalkozó cégről volt szó, akik Budapesten és Újlengyelben is biztosítanak székhelyet a vállalkozásoknak. Újlengyelben, mint kiderült, ráadásul mindezt IPA nélkül. Nekem az IPA-ról egyből a sör jutott eszembe, de gyanítottam, hogy jelen esetben nem erről lehet szó, úgyhogy inkább rákerestem. Megtudtam, hogy az IPA az iparűzési adót takarja. Azt is gyorsan el tudtam olvasni, hogy Újlengyel épp arról híres, hogy itt a cégek iparűzési adó mentesen tarthatnak fenn székhelyet, már vagy 30 éve. Ezért választja sok nagyvállalat, mint például a General Electric is ezt az amúgy eléggé kicsinyke települést.

Idővel azt is csak összeraktam, hogy a szekhelyszolgaltatas24.hu az emlegetett székhelyszolgáltató cég weboldalának a címe volt. Gyorsan el is mentettem ezt az oldalt a telefonomon a könyvjelzők közé, mert munka után rá akartam nézni kicsit. Csaba is befejezte a beszélgetést. Sűrű elnézéskérések közepette leadta a rendelést a csokorra és előre ki is fizette. Amíg nem jött be új vásárló, gondoltam megnézem magamnak ezt a szekhelyszolgaltatas24.hu-t. Ekkor a telefonom egy jól áttekinthető, pár görgetés alatt végignézhető weboldalt töltött be.

Már alapból kíváncsi voltam rá, hogy mi is az a székhelyszolgáltatás. A weboldalról megtudtam, hogy ez azért jó, mert a cégvezetőnek nem kell külön irodát bérelnie, és a levelek átvételét is rábízhatja erre a szolgáltatóra. Ezeken felül még a kiérkező hatóságokat is fogadják, és szükség esetén tárgyalót is tudnak biztosítani. A cégmódosítás és az ügyvédi munka is gyakorlatilag ingyenes náluk, az ügyintézés pedig mindössze egy óra alatt is megvan. Ez nekem egy elég jó dealnek hangzott, főleg, amikor megláttam, hogy egy hónapig ingyen vehető igénybe a szolgáltatás, és Budapesten utána is csak bruttó 29.900 forint + áfa az ára. Csaba és a cége is biztosan cégmódosításba foghatott bele, ezért volt olyan fontos ez a telefonhívás.

szekhelyszolgaltatas24.hu

Ez a szolgáltató 3 helyszínen is elérhető: Budán, Pesten, illetve Újlengyelben is. Rájöttem, hogy az egyik irodájuk épp itt van nem is messze a boltunktól, a Bem rakpart mellett. A leírások alapján pedig a Bisnode által minősített, pénzügyileg stabil székhelyszolgáltató cégről van ám szó, úgyhogy jó megjegyezni a nevüket. A jövőben még ki tudja, melyik ismerősöknek jöhet jól majd a segítségük. Bár közvetve, de ezt az új tudást Csabának köszönhetem. Ezért bizony rakok még pár szép rózsát a felesége csokrába, az biztos.